Skip to main content

Juhász Ernő – interjú

A The Black Aether galériájában bőségesen szerepelnek külföldi alkotók, ideje, hogy a hazai grafikusokat is feltérképezzük, akik művészetükkel H. P. Lovecraft egy-egy történetét, vagy életének egyik eseményét mutatják meg a közösségnek, a saját látásmódjuk által. A TBA interjúsorozatot indít, sorra fogjuk venni a hazai művészeket, a sorozat első vendége Juhász Ernő (DeviantArt oldal és Facebook), akinek alkotásait már több projektből is ismerheted, de a Black Aether #2 magazin borítója biztos ismerős.

Tomasics József: A hazai Lovecrafti közösség a Black Aetherben debütáló munkáid alapján ismerhetett meg, hogyan indult grafikusi pályafutásod?

Juhász Ernő: A rajzhoz, mint alkotótevékenységhez kötődő első élményem még az óvodából származik, egy gyermekrajz pályázaton értem el helyezést, amit könyvutalvánnyal honoráltak. Azonnal meg is ve(te)ttem a Tesz-vesz város című könyvet, ami akkor felülmúlhatatlan vizuális orgiát jelentett, rengeteg jópofa, színes rajz részletesen kidolgozva, egyes képekre máig tisztán emlékszem.

A következő meghatározó élmény a 90-es évek elején a nagy amerikai képregény bumm idejére köthető. Ekkor jelentek meg nagyszámban a javarészt szuperhősös sztorikat tartalmazó füzetek, körülbelül tisztában voltam vele ki-kicsoda a Marvel és a DC univerzumban, mégis egy ezektől karakteresen elütő képregény-sorozat, a Transformers volt az ami évekre rabul ejtett. Óriási robotok, akik átalakulnak mindenféle tárggyá és járművé. Ettől királyabb dolgot el sem lehetett képzelni gyerekfejjel. Így az alsógatyájukat a nadrágjukra húzó szuperhősök, és hősnők hamar kukázva lettek, és azóta sem sikerült jobb viszonyt kialakítani velük. Ennek hatására elkezdtem legyártani a saját robotos képregényeimet, a gyártani szót szándékosan használom, mert szinte ipari méreteket öltött az elkészült füzetek száma. Természetesen ezekből egyetlen példány se maradt az utókorra.

A képregénykészítő időszaknak, annyi haszna mindenképp volt, hogy napi szinten kezdtem el a foglalkozni a rajzzal, elősegítve a készség fejlődését. Ezután viszont az olvasott fantasy és sci-fi könyvek hatására a témához kapcsolódó képek születtek szintén számolatlanul. Tehát az érettségiig, kijelenthetem, hogy autodidaktaként foglalkoztam a rajzolással.

Melyik technikád részesíted előnyben?

Jelenleg javarészt tussal dolgozom, de pár éve a digitális technika is bekerült a repertoárba, a színes munkáimat már 100%-ban számítógéppel készítem.

Milyen projektben vettél eddig részt, amikre büszke is vagy és a portfóliód részét képezik? Ha jól tudom borítókat/kártyalapokat is terveztél.

Legelső megjelenésem talán a Pillantás a pokolba antológiához köthető, két rajzomat használták fel a kiadványban, amiket még saját szórakoztatásomra az Isteni Színjátékhoz készítettem. Majd a Kaland-Játék-Kockázat sorozat szabályrendszerére épülő fanfictionökhöz gyártottam egyes fejezetpontokat illusztrálló képeket. Ezt a munkát borzasztóan élveztem, mert egyebek mellett a KJK könyvek fogyasztása is meghatározó élménye volt a gyerekkoromnak, így erős túlzással élve kis időre visszacsöppentem abba a miliőbe. Ez az írótársaság, aminek egyedüli illusztrátorként tagja voltam, egészen komoly célkitűzéssel rendelkezett, megpróbálta a hazai KJK rajongók azon csoportját, akik írói vénával is rendelkeznek, összefogni. Pályázatot írt ki, majd az elkészült műveket rendszeres időközönként nyomtatott formában kívánta közreadni. Sajnos az egész kezdeményezés kudarcot vallott, így csak az a 30-40 rajz és pár kész sztori maradt belőle hírmondónak.

Kártyák. Konkrétan a Hatalom kártyáiról van szó, magával a játékkal 1996 körül találkoztam, és az addig ismert autós, motoros, stb. kártyajátékokhoz képest hatalmas élményfaktorbeli ugrást jelentett. 2-3 évig elég intenzívan játszottam, de egy idő után csökkent a lelkesedés és abbahagytam az egészet. Viszont a lapokat nem adtam el, mint sok más társam, hanem féltve őrízgettem és néha-néha elővettem, hogy felelvenítsem a hozzá kötödő régi emlékeket. Már akkor is megfogalmazódott bennem az igény a kártyaillusztrálásra, csak még nem éreztem magam szakmailag eléggé felkészültnek. Azóta eltelt néhány év és a hiányzó tudás elsajátítása után jelentkeztem a Beholdernél, mint leendő illusztrátoruk. Megnézték a portfóliómat, adtak egy tesztmunkát, amivel lemérhették, hogy mire képes a tisztelt jelentkező. Így tavaly óta már a második kiegészítőhöz készítettem képeket.

Van olyan művész akinek alkotásai mérvadóak, meghatározóak számodra? Akár élő akár már elhunyt művész.

Nagyon sok olyan festő van, akinek az életművében található néhány olyan elem, ami miatt érdemes vizsgálat tárgyává tenni a munkáit, és akár beépíteni a saját alkotói folyamatba, ez természetesen lehet szakmai jellegű és/vagy szemléletbeli fogás is. Akkor tartom sikeresnek és használhatónak az átvett tudást, ha az úgy épül be az egyén munkásságába, hogy nem lehet azonnal észrevenni ezeket a hatásokat a munkáin, lehetőleg ne ordítson a képekről az alkotó személyes favoritjainak túlzott tisztelete. Nálam ez az egyik fontos szempont, de gondolom mások is egyetértenek velem ebben a kérdésben. Tehát egy kicsit gondban vagyok az inspiráció megjelölése kapcsán, de ha mindenképpen meg kell neveznem egy embert, akkor a választásom Wayne Barlowe-ra esik. Ő egy amerikai science-fiction, fantasy festő és író, valamint a spekulatív evolúció műfajának az egyik képviselője, több  tematikus művészeti albumot adott ki, valamint olyan filmekhez készített conceptartokat mint pl. a Hellboy, Avatar, a Harry Potter filmek.

Gustave Doré, Johann Heinrich Füssli, Francisco de Goya, Nicholas Roerich mind Lovecraft kedvenc művészei voltak, nevüket és alkotásaikat nem egy novellájában megemlítette, művészetük kihatott munkásságára. Ismered-e művészetüket, inspirálnak-e egy novella illusztrálásánál? Virgil Finlay?

Az első három művész a tananyag része volt a suliban, Roerich-t lehet Lovecraft miatt ismertem, Finlay-t pedig tőle függetlenül, egyébként a felsoroltak közül Goya-t emelném ki, mert neki van egykét olyan festménye, ami számomra tényleg annyira hátborzongató, hogy akárhányszor megtekintem mindíg elképedek azon, hogy ilyen elemi erővel is lehet ábrázolni a borzalmat. Az egyik ilyen a Szaturnusz felfalja gyermekét című kép.

Mennyire tartod fontosnak a vizuális inspirációt egy történethez? Hozzáad vagy elvesz belőle azzal, hogy megmutatja azt, amit az író elképzelt.

Grafikusként fontosnak tartom, ugyanakkor olvasóként nem annyira. Az az igazság, ha egy jó íráshoz készül egy azzal azonos színvonalú illusztráció, akkor beszélhetünk nyertes szituációról, mert a két művészeti ág egymást erősítve emeli a mű olvasása során kialakuló élmény intenzitását, és akár további képzettársításokra sarkallhatja a befogadót. Nagyon jó példa erre a Rejtő Jenő regények Korcsmáros Pál általi képregényre adaptálása.

Ha egy kevésbe jól sikerült grafikat társítanak az íráshoz, akkor kétszer is átgondolom, hogy valóban elakarom-e olvasni azt a könyvet. Ilyen esetben inkább hanyagolni kellett volna a használatát és itt kapcsolódom vissza az első mondatomhoz, olvasóként egyáltalán nem várom el egy regénytől, novellától, hogy az tartalmazzon képeket, a sztori majd „eladja” magát, amennyiben mégis tesznek bele akkor az már olyan minőségű legyen, amit jó érzéssel nézegetek, hovatovább még inspirálhat is.

Meg kell azt is jegyeznünk, hogy a belső illusztráció nem minden esetben a regény tartalmának 100 %-os leképezése vonalakká és pontokká, elkerülhetetlen a grafikus saját egyéni látásmódjának a kivetülése, ami nem feltétlenül egyezhet az íróéval, így elfordulhat az a helyzet, amikor mindkét eset megvalósul (elvesz-hozzáad).

Lovecraft novellái mennyire jól illusztrálhatóak? Mivel nem a cselekményre, hanem a hangulatra koncentrál, ez nem okoz nehézséget például egy fekete-fehér tusrajznál? Ez csak gyakorlás kérdése?

Annyiban azért megállapodhatunk, cselekményből sem szenvedünk hiányt Lovecraft történeteinek olvasása közben. (Ebben azért nem értünk egyet, hisz HPL úgy vélte a helyes hangulat megteremtése a kulcs a rémtörténetek írásához. – a szerk.) Általában nem úgy indulok neki a rajz elkészítésének, hogy ennek most nagyon hangulatosnak kell lenni, nincs bevált recept, amivel garantáltan szállítható a kívánt atmoszféra. Elsősorban a szakmai szempontokat helyezem előtérbe, megfelelő-e kompozíció, a sötét és világos tömegek aránya, milyenek a képen belüli mozgások, hová helyeződjön a hangsúly, stb. Ha ezeket sikerült elérni és ezek hatására kialakul egyfajta hangulat, akkor azt is mondhatom elégedett lehetek a képpel. De ezt már inkább a kívülálló szemlélő érzékeli, mert amikor készül a kép általában függetlenedem is tőle, nincs az az érzelmi töltöttség, mint amit egyes laikusok odaképzelnek az alkotás folyamatába. Egyes képeimre mondták már mennyire hangulatosak, de amikor megnéztem az említett munkákat körülbelül annyit érzékeltem, hogy „hmm, lehetne hosszabb a kar, vagy oda több fekete kellett volna és egyebek”. Inkább a kép elemzőjévé válok, mint élvezőjévé. De ezért kell mások képeit néznem, ha ismét a befogadói szerepet akarom átélni.

Mikor ismerkedtél össze H. P. Lovecraft munkásságával?

A 2000 évek elején volt alkalmam felvásárolni egy debreceni, egykor szerepjátékos bolt Bíborhold magazin készletét és abban olvastam először róla, bár nagy jelentőséget nem tulajdonítottam a személyének. Pár évvel később vettem egy könyvet aminek a szerzője neve ismerősen és jól csengett, ez volt a Sötét testvériség című kiadvány, amihez elvileg Lovecraftnek csak a Celephais révén volt köze, a többi művet a követői jegyzik. Azok a novellák tetszettek, így nekiláttam beszerezni még néhány könyvet tőle. Nem jutottam túl messzire a keresgélésben, mert a Szukits kiadó elkezdte kiadni az életmű sorozatot, így inkább azok megszerzésére helyeződött a hangsúly.

Az utóbbi időszakban indult egy hobbi projekted, sorba veszed Lovecraft alkotásait és vasárnaponként megosztod az arról készült alkotásodat a Kerekasztal csoportban. Miért indult el ez a projekt és hova tart?

Lovecrafttel már akkor elkezdtem foglakozni illusztrálás szintjén, amikor az első köteteket beszereztem tőle, azok a rajzok különböztek a mostaniaktól, mert nem konkrét eseményeket ábrázoltak, csak egyes lényeket, szereplőket, ha véginézném a régi vázlatfüzeteimet biztosan mindegyikben találhatók a témához kapcsolodó képek. Most ismét jobban nekiálltam elmerülni Lovecraft világában a két magazinnak (Azilum, Black Aether) hála, valahogy megérett bennem az elhatározás arra, hogy sorra vegyem az író sztorijait és mindegyikhez készüljön illusztráció. Bár vannak olyan történetei is, ami több képen keresztül kellene bemutatni, még nem mértem fel hány darabból fog állni a sorozat, de meg a három számjegyű mennyiség sem kizárt. Hogy hová tart a projekt? Egy külső sugallat hatására, azt tervezem a jobb alkotások egy művészeti album formájában látnak majd napvilágot.

Tomasics József

Ez is érdekelni fog

Farkas Balázs – interjú „Én több év kihagyás után írtam először újra horrort a Black Aethernek, és nagyon sok mindent feloldott bennem, sok kérdést feltettem magamnak a saját...
A The Black Aether tervei… antológia, képreg... Kedves barátaink, kedves Lovecraft rajongók! Közel egy hónap után csütörtökön (május 4.) visszatér a Black Aether magazin honlapja a színtérre, a meg...
Vígh Dávid Gr4ss – interjú A Black Aether magazin alkotói közösségének oszlopos és mondhatni alapító tagja Vígh Dávid, aki ott volt minden olyan kezdeményezés létrejötténél, ami...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on RedditEmail this to someone