Skip to main content

F.A.Q. – Magazin

Az antológia elindításával kénytelenek vagyunk korlátozni a megjelenés rendszerességét. Ez azt jelenti, hogy a Black Aether Magazin előre láthatólag áttér a fél éves periódusra, tehát egy évben két darab magazin fog megjelenni, tavasszal és ősszel. Az egyelőre csak egy terv. Ha olyan mennyiségű és minőségű anyag fog érkezni, ami képes megtölteni egy magazint, akkor eltérünk a fél éves rendszertől és idő előtt megjelenik a magazin.

Továbbra is olyan alkotásokat várunk, amik illeszkednek Lovecraft munkásságához, de ahogy eddig is, a magazinban továbbra is helyet kapnak azon a weird alkotások is, amik nem kötődnek szorosan HPL-hez, de ezek külön elbírálás alá esnek. 

Bevezetjük azt a rendszert, hogy a jövőben, az összes Black Aether Magazin azonnal, a megjelenés után elérhető lesz ebook formátumban is. Ezt a már említett elvre építjük, miszerint nem korlátozhatjuk le, nem szelektálhatjuk, hogy kikhez jut el a novella. A lezárult utórendelés is egyértelművé tette, hogy minden erőfeszítés ellenére sokan maradtak le az éppen aktuális megjelenésekről, de még többen vannak azok, akik később csatlakoztak a Black Aether magazin olvasóihoz. Mindenkinek el kell fogadnia azt a tényt, hogy a Black Aether Magazin nem azért jött létre, hogy egyéni érdekeket szolgáljon ki, azért, hogy a magazin egy újabb trófea legyen a nyomtatott megjelenések közt. A magazin a közösséget szolgálja, azért jött létre, hogy inspiráljon, ösztönözzön, összetartsa a közösséget és ehhez, minél több olvasóhoz kell eljutnia.

Nagyon fontos, hogy a kiadvány nem csupán tapasztalt, vagy akár elismert írók alkotásaiból áll össze. Senki nem fog hátrányba kerülni az miatt, mert kezdő író és még nem jelent meg sehol egyetlen írása sem. Sőt. Preferáljuk a kezdő írókat és minden tőlünk telhető segítséget megadunk, hogy az anyagot a megfelelőre formázzuk közösen. Ezért hát ne legyél szemérmes, ha úgy érzed képes vagy megfelelni a feltételeknek, akkor ne habozz és küld el a novelládat.

Mielőtt belefognál az új történet írásába, mindenképpen olvasd el a Gyakorlati tanácsok rémtörténetek írásához című anyagunkat!

  • Továbbra is olyan alkotásokat várunk, amik illeszkednek Lovecraft munkásságához, de ahogy eddig is, a magazinban továbbra is helyet kapnak azon a weird alkotások is, amik nem kötődnek szorosan HPL-hez,  de ezek külön elbírálás alá esnek. 
  • Bár rendszeresen áldozunk Cthulhu-nak és jártunk már Innsmouth-ban is, H. P. Lovecraft ennél sokkal nagyobb panteont hozott létre, ezért kérünk, hogy használd ki a kozmikus horror által kínált végtelen lehetőségek listáját. Nem attól Lovecrafti egy történet, vagy követi munkásságát, ha szerepel benne Cthulhu és Nyarlathotep. Természetesen szeretjük ezeket a történeteket is, de kritikusabb szemmel nézünk rájuk.
  • Csak olyan történet kerülhet a kiadványba, ami előtte még nem volt publikálva se nyomtatott, se online, digitális formában. Ezt le fogjuk ellenőrizni, spóroljunk meg a felesleges köröket.
  • Beérkező anyagokat minimum 12.000 karakter terjedelemtől várunk. El tudunk térni ettől a határtól, de ezt csak indokolt esetben tesszük meg.
  • Olyan történetet küldj, ami teljes egész, lezárt, sorozatra akkor van lehetőség ha a sorozat készen van, de legalább is a részletes szinopszist, a történet felépítését, alakulását meg tudod mutatni. Ha még nem készültél el a történeteddel, vagy éppen még csak most tervezed, hogy nekiállsz egy újnak, küldj róla bővebb szinopszist, amiben felvázolod a történéseket. Ha bizonytalan vagy magadban, nyugodtan keress meg minket, mindenben fogunk segíteni, sok jó és hasznos tanácsunk van.
  • Ha kész anyaggal rendelkezel, mindenképpen csatolj mellé szinopszist amikor elküldöd nekünk.
  • Az anyagot Word vagy Open Office formátumban küldjed, mindenféle formázás, csilli-villi betűtípusok és színek nélkül. Kizárólag Times New Roman betűtípust használhatsz, 11 vagy 12 méretben. Ne legyen aláhúzott, vagy bold szövegrész, mert törlésre kerül a kiemelés, kizárólag dőltbetűt használhatsz. Azok az anyagok, amik nem felelnek meg ezeknek a minimális feltételeknek, automatikusan töröljük.
  • Ügyelj a helyesírásra, a kirívóan rossz anyagokat, nem fogadjuk el.
  • Grafikusként a folyamat ugyan az, mint a történeteknél, írj egy levelet az info@theblackaether.com címre, és pár szóban mutasd be magad, milyen stílusban és technikával készülnek alkotásaid, küldj pár anyagot vagy portfólió linket. A második lépcsőben, elküldjük az egyik író anyagát és abból, instrukciók alapján készítheted el a rajzot. Innét fogva teljes a szabadkéz. Úgy kalkulálj, hogy egy illusztráció elkészítéséhez körülbelül 1-2 heted lesz. Természetesen, ha úgy érzed, van rá időd és energiád, akkor akár több rajzot is készíthetsz.
  • Technikai feltételként a minimális elvárás, hogy a képet nagy felbontásban tudd eljuttatni a magazin részére. Ha tust, ceruzát, kihúzót használsz, akkor a szkenneléssel kapcsolatban fogunk adni technikai információt. A belső oldalakra, csak fekete-fehér illusztrációk kerülnek.
  • A képregény és a borító elkészítése egy másik fázis. Itt mindenkivel külön kell a részleteket megbeszélni. A képregényhez és borítóhoz szükséges a digitális technikák ismerete, szerkesztés, színkezelés, vektorgrafika ismerete.
  • Az, hogy az alkotásodat elküldöd a részünkre, természetesen nem jelenti azt, hogy automatikusan meg fog jelenni bármelyik kiadványunkban is.
  • Minden közreműködő 1 darab tiszteletpéldányt kap a magazinból.
  • A magazin megjelenéséhez nem kell anyagilag, vagy egyéb támogatás módján hozzájárulni. Egyedül az online promotálást – facebook, honlap, twitter stb. – várjuk el közreműködésként az alkotóktól.
  • Folyamatosan várjuk az alkotásokat, pontos leadási határidő nincs. A Black Aether Magazin rendszeres megjelenő kiadvány, ezért ha az éppen aktuális szám betellik a fennmaradó anyagok automatikusan a következő magazinba kerülnek.
  • Az alkotásokat kizárólag emailben fogadjuk el, küldj üzenetet az info@theblackaether.com címre, amiben pár mondatban bemutatkozol és ha van már anyagod, akkor azt és a szinopszist csatolod az emailhez.

A Black Aether Magazin továbbra is megőrzi azokat az elvi célkitűzéseket, amik mentén elindult. Ezekből nem engedünk, elsődleges célunk a közösség inspirálása az alkotásra ösztönzés. A magazin nonprofitként indult jelenleg is az és továbbra is az fog maradni, ezt mindenkinek el kell fogadnia. A magazin nem csupán egy személytelen ugródeszka, aminek letudásával újabb egyéni érdekeket lehet kiszolgálni, a Black Aether Magazin a közösségért van. Azért készítjük ezt a magazint, hogy kiszolgáljuk az évtizedek óta kiéhezett magyarországi Lovecraft rajongó közösséget.

Neked és nekünk küldetésünk van.

Jó munkát kívánunk!

Ez is érdekelni fog

Vidra Gyula – interjú  A The Black Aether szerkesztői  stábjának oszlopos tagjaként a feladataid rendkívül sokrétűek. Korábban is végeztél írói, szerkesztői munkát? Nem, c...
“Round-Robin” Novellapályázat 1935-ben Julius Schwartz a Fantasy Magazine magazin főszerkesztője felkért öt kiemelkedő sci-fi és öt (weird) fantasy írót, két darab round-robin tört...
Black Aether #6 Magazin – felhívás Nem szeretném elkiabálni, de az hiszem megérkezett a nyár. Ez pedig egy nagyon remek időszak lesz ahhoz, hogy (ismét) elővedd a kreatív oldaladat, ugy...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on RedditEmail this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.